Guantanamo Blues

E mán döfi! Uncle Sam jól kifundálta ezt a dolgot, a guantanamói foglyokkal. Tetszik az ötlet, az persze már kevésbé, hogy szinte az egész világnak meg kell mozdulnia, mert néhány éve Samu bácsi úgy döntött, nem válogat, aki barnás bőrű és úgy köszön, hogy Alah Akhbar, azt lekapja, bebörtönzi, azután lesz, ami lesz.

Nem amerikai földön - éppen ellenkezőleg - a legellenségesebb Kubában létrehoztak egy olyan börtöntábort, amely utoljára a hírhedt Ördögsziget volt, tudják, ahol a jó Pillangó, és őt megelőzve Dreifusz töltötte büntetését - egyik megérdemelten a másik nem, - de mindkettő egyként embertelen körülmények között. Pillangó megszökött és bestseller-t írt az egészből, Dreyfusért, pedig felemelte szavát a művelt világ, élén a kor leghíresebb íróóriásával, Emile Zolával, aki ez ügy kapcsán írta elhíresült „Vádolom” kezdetű, zsarnokság és antiszemitizmus  ellenes dolgozatát. Amikor bezárt a sziget, sokan hitték, hogy tanult belőle az emberiség, és soha többé nem lesz ilyen, persze mint oly sokszor, a naiv világ most is tévedett, hiszen jött még a Gulág, meg Auschwitz, és hosszan sorolhatnánk a büntető táborokat, börtönöket, és azokat a helyeket - köztük Recsket - amelyeket azoknak tartottak fenn, akikre bűnöket csak az aktuális zsarnokság aggatott rá.

Szokták mondani, az USA ilyesmit nem csinált, ám akik ezt terjesztik, legalábbis tévednek, hiszen Pearl Harbor után se szeri, se száma nem volt az újvilágban azoknak a büntető telepeknek, amelyeken olyan embereket őriztek, akiknek összesen annyi volt a bűnük, hogy bár amerikai állampolgárként látták meg a napvilágot, de magukon viselték az ázsiai rassz jegyeit. „Jobb félni, mint megijedni” volt a jelszó, akárcsak a McCarty érában, amikor a kommunistagyanús embereket üldözték.


Hosszan lehetne még sajnos sorolni a példákat, akár az öreg kontinensről, akár Kolombusz tévedéséről, de tény, ami tény, most valami olyan történt, ami példátlan a történelemben. Az USA néhány év ösztönzés után vonakodva bár, de elismerte, hogy tévedett, és a Gauantanamo-n fogvatatottak nagy része bűntelen. Mondhatnánk: brávó, így kell ezt csinálni, tévedünk, beismerjük jóvátesszük, és a dolog a lovagiasság szabályai szerint el is intéztetett. Sajnos azonban nincs mit brávózni, ugyanis az egyetlen szuperhatalom - mint megoldást - azt a viccet találta ki, hogy a szerencsétlen emberek, akik néhány évet eltöltöttek „tévedésből”, egy embertelen vallatásokkal spékelt börtönben, és valamilyen okból már a hazájukba sem térhetnek vissza, menjenek Isten hírével, legyen hazájuk a nagyvilág. Eszébe sem jutott az amerikai vezetésnek, hogy amit ők rontottak el, nekik is illene jóvátenni, felszólították tehát a szövetséges országokat, hogy fogadják be a volt foglyokat.


Tévedés ne essék, elhiszem, hogy ezek az emberek nem jelentenek biztonsági kockázatot, meg azt is, hogy beilleszkedésük költségeit az USA fizeti, nem is ez a gondom a dologgal, hanem maga az, amit modellértéknek nevezünk, az igazi Pilátus effektus, vagyis: lesz ami lesz, én mosom kezeimet, és hogy miért, egyszerű a válasz: mert abban a helyzetben vagyok, hogy megtehetem. Igen, úgy látszik ma Amerika bármit megtehet, mi pedig ismét idézhetjük „Dollárpapa” híres mondatát. „Nem lenyelni, rágni”, annál is inkább, mert nem egészséges mindent lenyelni, persze a túlzott rágástól meg előbb utóbb öklendezhet az ember.