A Külügyér esete az elgurult gyógyszerrel,

és némi spéttel

Kissé megkésve írok az esetről, de nem azért, mert most jutott tudomásomra, ami a múlt héten történt, éppen ellenkezőleg, azért vártam mostanáig, mert bíztam abban, hogy végre egy ügynek rendesen vége lesz, ahogy kell, és nem elhal, be kell látnom - életemben nem először de sokadszor - tévedtem. Lássuk tehát, mi is történt néhány napja: Balázs Péter magyar külügyminiszter jól odamondogatott Szlovákiának egy nemzetközi interjújában. Volt ott minden: kisebb testvér okításától Ceausescu hasonlaton át állami zászlófelvonásig, de mellesleg jutott egy oldalvágás Sólyom Lászlónak is, akit hiába figyelmeztettek révkomáromi turnéja előtt a külügyből, hogy talán mégsem jó az időpont - egy szóval minden volt, ami csak kell, pontosabban dehogy kell, éppen ellenkezőleg!

Azt szoktuk mondani viccesen, amikor valaki nehézkesen fogalmaz, hogy bevette a fogalmazásgátló tablettát, nos a napokban ennek ellenkezőjére adott ékes példát honunk külügyminisztere, Balázs Péternek ugyanis nem ártott volna bekapnia minimum egyet a fent említett virtuális gyogyóból, mielőtt leült a Süddeutsche Zeitung újságírójával.

A jó külügyér mondott mindent, ami csak eszébe jutott - vagy neki, vagy a szélsőjobbnak -, első körben, ami most zajlik Szlovákiában, nemes egyszerűséggel párhuzamba állította a román diktátor nevével fémjelzett történésekkel, holott a nyelvtörvény valóban borzalmas, de azért összehasonlítani, mondjuk a falurombolások időszakával, nem egyszerű túlzás, de komoly hozzá nem értés, vagy nevezzük a nevén hazugság. Ezt követte néhány megjegyzés, amely nemcsak hajaz, de azonos is az I. Világháború után oly divatos kultúrfölény-elv emlegetésével. Mint tudjuk, Trianon-t követően volt egy politikai vonulat, amely azt tűzte ki célul, hogy kultúrfölényünket kell biztosítani és bizonyítani a környező népek felett, mert így a nyugat majd hozzásegít „régi dicsőségünk” visszanyeréséhez. Mint kiderült, ez nem egyszerű idealizmus volt, de a lehető legkárosabb sovinizmusba, nacionalizmusba, azt követően, pedig a fasizmusba torkollott. Az interjú e szakaszához tartozott az a meglehetősen rossz mondat is, amelyben arról beszélt Balázs Péter, hogy a mi feladatunk a kisebb testvért európai modorra szoktatni, értsd úgy, hogy mi - akiknek a külügyminisztere ilyen modortalanul, és tegyük hozzá, szakszerűtlenül beszél - fogjuk tanítani szlovák kistesóinkat európai modorra, ez ám a röhej, mert olyan, mintha két koldus oktatná egymást a meggazdagodás fortélyaira. Persze, a nacionalizmus jegyében a riportalany ki nem hagyta volna a másik fél nemzeti zászlajának piciny megcsócsálását sem.

Érdemes a nacionalista színekkel gazdagon pingáló Balász Péter figyelmét felhívni arra, amit éppen az ő kirohanását követő napon mondott egy másik európai – pardon, egy valóban európai - politikus. Angela Merkel a magyar –szlovák viszonyról, mit szépítsük keserűen nyilatkozott a kancellár asszony. Felhívta figyelmüket, na nem a sok évtizeddel ezelőtti történelmi francia - német megbékélésre - nem tette ezt márcsak azért sem, mert ő tudja mi a jó modor, és nem hozott elő saját példát -, ám hivatkozott, a nem oly régi szlovén - horvát vitára, amely az uniós csatlakozás körül zajlott, és amit példaértékűen, tárgyalások útján, európai módon oldottak meg a felek.

Persze lehet, igaz a hír, amely szerint a hosszú Balázs Péter interjúból a külhoni újság leginkább a negatív részeket szerkesztette be, de ne feledjük, hogy amit leírtak, az azért elhangzott, ezt az is alátámasztja, hogy a riportalany - mint tudom - legalábbis eddig nem kért helyreigazítást.

Érthetetlen Balázs Péternek, ennek a jól képzett, tapasztalt karrierdiplomatának a kirohanása, márcsak azért is, mert ha valaki, ő pontosan tudta milyen következményei lehetnek az ilyen megnyilatkozásoknak, különösen akkor, amikor azt egy hivatalban lévő kormánytag - mit kormánytag - külügyminiszter teszi. Vajon miért kacsingat a magyar szakértői kormány diplomáciájának irányítója a szélsőjobb felé, miért akar náluk jó pontokat szerezni, az márcsak mellékkérdés, mi oka lehet lerombolni egy éppen elinduló félben lévő kapcsolatrendezési kísérletet nem sokkal a két ország kormányfőjének reményt keltő találkozója után néhány nappal? Természetesen nem tudom a választ a sorjázó kérdésekre, csak sejtéseim vannak, és el kell árulnom, azok nem éppen lelkesítők.

Tény, hogy Balász Péter nagyot bombázott a saját kapujába, a mi kapunkba, ilyenkor egy szövetségi kapitány – mármint a fociban - elgondolkodik azon, hogy a játékosnak van-e helye a nemzeti válogatottban.